Esküvői kisokos

Az esküvői kisokos vagy más néven lexikon segít eligazodni esküvői hagyományok, esküvői szokások végeláthatatlan tengerében. Mentőövet és egy kis magyarázatot nyújtva, hogy mit, mikor, hol és hogyan kell vagy érdemes alkalmazni az ifjú pároknak.
Ceremóniamester

A ceremóniamester a modern kor elvárásainak megfelelő stílusú házigazda, műsorvezető és vilámhárító szerepben van jelen az esküvőn. Feladata a vendégek informálásása, terelgetése, az események felkonferálása, a szolgáltatók közti összehang és a vendégek jó hangulatának megteremtése. A ceremóniamester által használt játékok a kocsis játék, legidősebb pár tánca, házaspárbaj, stb. Megjelenésében és beszédstílusában az urbanizált formákat követi.

Vőfély, vőfény
Szórakoztat és irányít. Magyar hagyományok szerint búcsúztatja el a vőlegényt a szüleitől, majd a násznép jelenlétében kéri ki a menyasszonyt a szülői házból. Rigmusokban, versikékben, szavalva beszél. A tardíció szerint elengedhetetlen kellékei a vőfélybot, mely szalagokkal tűzdelt és a bokrétás kalap. A vőfély régen a vőlegény közeli rokona, barátja volt, mostanság már inkább hivatalos vőfélyek látják el ezt a feladatot egy esküvőn.
Polgári esküvő/polgári szertartás
A polgármesteri hivatalban vagy kihelyezett esküvői helyszínen megtartott szertartásforma, melyet hivatalos szertartás esetén (mely jogi hatásokkal jár) az önkormányzat dolgozója az anyakönyvvezető (aki jogosultsággal rendelkezik az anyakönyvi bejegyzések megtételére) celebrál. A szertartást egy szertartásvezető is tarthatja, aki ugyan azon eszközöket (szertartáskönyv, tricolor szalag) használja, azonban a szertartásvezető előtt tett nyilatkozat nem jár jogi hatásokkal.
Templomi esküvő/egyházi szertartás
Házasság akkor jön létre, ha az együttesen jelenlévő házasulók az egyházuk képviselője előtt és két tanú együttes jelenlétében személyesen kijelentik, hogy egymással házasságot kötnek. Jelenleg ma a Magyarországon a polgári esküvőt ismerik el joghatályosan, számos országban az egyházi esküvő egymagában is érvényes. Az egyházi esküvő tulajdonképpen az egyházi ünnepélyes házasságkötés.

További hasznos tudnivalók az esküvői szertatásokról…

Menyasszonytánc
Ez a tánc az esküvő éjszakáján megrendezett tánc, amelyen a menyasszony utoljára táncol lányként. A régebbi, több napos lakodalmakban az ünnepi lakoma előtt rendezték délelőtt vagy délután, jóval a fektetés és kontyolás szertartása előtt. Az utóbbiak elmaradásával és az esküvő időtartamának megrövidülésével a menyasszonytánc időpontja rendszerint éjfélre, vacsora utánra esik. A menyasszonytánc alkalmával a vendégek, akik táncoltak a menyasszonnyal ajándékot adnak a táncért cserébe. Ez az ajándék lehet pénz, sorsjegy, lottószelvény vagy tárgyi ajándék is.
Menyecsketánc
A menyecsketánc a menyasszonytánctól eltérően éjfél után kezdődik és az újasszony járja már átöltözve (menyecsekruhában). A két tánc (menyasszony-, és menyecsketánc) közül az egyiket szokás csak megtartani, mivel a lényege a két táncnak ugyan az.
Dobócsokor
A dobócsokor egy angolszász kultúrából (csak úgy mint a ceremóniamester) átvett szokás, ahol eredetileg a menyasszonyi csokrot dobta el a menyasszony az esküvő végén. A dobócsokor kevésbé díszes, a virágok összeállításában és színeiben, kicsinyített másolata a menyasszonyi csokornak. Rendkívül látványos, ha a dobócsokor repülés közben több, kisebb csokorra esik szét, így több  lány vendégnek is jut belőle.
Csokordobás
A csokordobás alkalmával többnyire az elre a célra készített dobócsokrot dobja el a menyasszony a hajadon lányoknak. Azonban ha nincsen külön dobócsokor a menyasszonyi csokrot is eldobhatja a hajadonoknak. A hagyomány szerint aki elkapja a csokrot az lesz a következő menyasszony. A csokordobás eseménye általában a templomi szertartást vagy a polgári esküvőt követi.
Házaspárbaj
A házaspárbaj egy modern kor igényeinek megfelelő esküvői játék. Amelyet párok részvételével játszat a ceremóniamester. A játék lényege, hogy a párok egymásnak háttal ülnek, a ceremóniamester kérdéseket tesz fel a párokkal kapcsolatban, amelyre a bal- vagy a jobb kézben tartott férfi-, és női cipők felemelésével kell válaszolniuk a résztvevőkenk.
Kocsis játék
Az ifjú pár előzetes segítségével a ceremóniamester játékosokat választ a játékhoz, összesen kilenc főt, és kiosztja a következő szerepeket: király, királyné, kocsis, jobb ló, bal ló és négy fő hintó. A játékosok leülnek egy-egy székre, melyet „hintó alakzatban” rendezett el a táncparkett közepén a ceremóniamester. A ceremóniamester elkezd mesélni egy történetet, és amikor az egyes játékosok hallják a szereplő nevét, akit ők játszanak, fel kell ugraniuk a helyükről, és körbe kell szaladniuk a székük körül, majd leülniük. Aki elrontja, innia kell.
Vőlegénybúcsúztató, lánykikérés
A búcsúztató és a kikérés a lakodalmi ceremónia része. A vőfély előbb a fiús háznál elbúcsúztatja a vőlegényt a szüleitő és testvéreitől. Ezek után elmennek a lányos házhoz. A vőfély kikéri a lányt fiú nevében különböző versekkel a szülőktől, nagyszülőktől.
Szülőköszöntő
A ceremóniamester az ifjú pár nevében mond köszönetet a szülőknek, esetleg nagyszülőkenk, akik támogatták és felnevelték a házasokat. A polgári szertartás része is lehet a szülőköszöntő, ilyenkor az anyakönyvvezető vagy a szertartás vezető mond köszönetet az ifjú pár szüleinek a nevükben, mely végén a pár virágot és/vagy ajándékot ad szüleinek.
Esküvői életút film, slideshow
Az ifjú pár esküvőjén vetítésre kerülő, fényképekből összeállított rövid zenés film.
Fajtái:
1. Klasszikus életútfilm – gyerekkortól felnőttkorig változnak a képek, egy menyasszony, egy vőlegény leosztásban követik egymást, aztán pedig következnek a pár közös képei.
2. Viccesebb életútfilm – Gyermekképekkel kezdődik, de ott már fel-fel tűnnek a családdal és barátokkal készített humoros képek is.
3. Közös képekből készült életút film – A pár felnőttkori közös fotóiból összevágott rövid film.
4. Jegyes fotókból készült film – Az esküvői fotós által a jegyes fotózás során készített fényképekből összeállított film.
5. Az esküvő napjáról készített film – Ez a film elsősorban nem az ifjú párról szól, sokkal inkább az esküvőn megjelent vendégekről és történésekről, pillanatokról.
Hungarian Wedding Gála és Award
A magyar esküvő szakma évzáró rendezvénye és díjkiosztó gálája. A rendezvényen mindenki részt vehet, aki jelenleg a magyar esküvői szakma bármely területén tevékenykedik és munkájával hozzájárul a Magyarországon szervezett esküvők sikeréhez. Melyet minden évben máshol rendeznek meg és más témát kap a rendezvény. És ahol a megelőző év díjazottjai látnak el bizonyos teendőket, mint műsorvezetés, zene szolgáltatás, fotózás, stb. Bővebben itt olvashatsz: www.hungarianweddinggala.com
Esküvői kiállítás és vásár
Eleinte a megyeszékhelyeken és nagyobb városokban került megrendezésre egy-egy esküvő kiállítás, ahol az esküvő szakma különböző szolgáltatói – fotós, videós, ceremóniamester, zenekar, dj, sminkes és fodrász, esküvői ruha szalonos, rendezvényhelyszín, és más egyéb esküvői kiegészítőt kínáló – találkozhatnak közvetlenül és személyesen a megrendelőikkel azaz az ifjú párokkal.
Menyasszonyi csokor
A menyasszonyok egyik állandó kiegészítője. Jelentése a boldogság. A szertartások és az azt követő események (gartuláció, fotózkodás) alatt a menyasszony „dísze”.
Harisnyakötő dobás
A csokordobás férfi alternatívája. A nőtlen urakat egy csokorba gyűjti a ceremóniamester és az ifjú féj hátrahajítja a menyasszonyról levett harisnyakötőt. Aki elkapja az lesz a soron következő vőlegény.
Menyasszony rablás
A násznép tagjai közül páran felkapják a menyasszonyt és jelképesen elrabolják. Ezt az esküvő közben vagy a menyasszony tánc végén szokás megtenni. A hagyomány szerint a vőlegény, aki nem vigyázott eléggé a feleségére meg kell, hogy keresse őt, majd pedig ki kell váltania valamilyen feladat útján, amit az elrablók és a ceremóniamester talál ki.
Menyasszonyi torta/esküvői torta
A menyasszonyi pontos eredete nem ismert, vannak akik Nagy Sándor hódítonak tulajdonítják, egyesek pedig Angliából származtatják. A menyasszonyi torta fölött elcsattanó csokot a termékenység jelképének vélik sokan. Egy biztos az esküvő kiemelt pillanata az esküvői torta behozatala, melyet elsőként az ifjú pár vág fel. Az első szelet az Övék, az első pár szeletet, pedig a szülőknek illik odaadni.
Nyitótánc
A nyitó táncot a párok általában az esküvői vacsora után táncolják el, ezzel jelképesen megnyitva az esküvőt és lehetőséget adva ezzel a vendégek számára tánchoz. Kedvelt nyitótánc pl. a bécsi keringő, de manapság már elfogadott mindenféle táncstílus, sőt bármilyen vidám és ötletes, hangulatpezsdítő, akár vicces koreográfia is.
Gyertyafény keringő
A gyertyafén tánc nem kifejezetten egy táncprodukció, inkább az érzelmekről, a romantikáról szól, és remek egy következő esemény például a menyasszonyi torta, vagy az átöltözés előkészítésének. A teremben lekapcsoljuk a lámpákat és az ifjú pár valamint a vendégek kezébe egy-egy égő gyertyát adunk, amivel meghitté lehet varázsolni a tánc pillanatait.
Esküvői beszédek
Az esküvői vacsora előtti beszédek alkalmával lehet köszöntet mondani a vendégek, a rokon és a szülők számára. A beszédek sorrendjét általában a ceremóniamester kezdi, aztán a lányos ház képviselőjének, majd a fiús ház felszólalójának adja át a szót. Végül pedig a vőlegény köszöntője zárja a sort.
Tányértörés
A tányértörést a rossz szellemek elűzése céljából csinálják, akik félnek minden zajtól. Egyes tájegységeken a szegénységet is ezzel a szimbolikus eseménnyel űzik el a pártól örökre.
Esküvői játékok
Az esküvői bizonyos szakaszaiban lehetnek olyan időszakok, amikor az ifjú pár és a vendégek bevonásával különböző játékokat játszat a ceremóniamester. Ez lehet házaspárbaj, kocsis játék vagy akár a legidősebb pár tánca.
Legidősebb pár tánca
Levezénylése és irányítása többnyire a ceremóniamester feladata. A dolog lényege tulajdonképpen, hogy táncolni kell és a tánc közben folyamatosan csökken a táncolók létszáma, a végére pedig csak a legidősebb pár marad. Kezdetnek megkérjük a társaságban lévő párokat, házastársakat hogy fáradjanak a táncparkettre, és elindul a zene. Elsőként megkérjük az ifjú párt, akik pár órája házasok hogy legyenek szivesek hagyják el a parkettet. Aztán szépen lassan az 1, 5, 10, 15, 20, … éve együtt élő párok is kilépnek a táncból. A végére csak a legidősebb pár marad. A legidősebb párt persze mindenki körbeállja és megtapsolja, ami nagyon meghitt és szép érzés. Jó hangulatot tud adni egy esküvőnek.
Menyasszonyi ruha
A tisztaságot, a szűziességet, a tökéletességet, az életet, a fényt, az örömöt és az ünnepélyességet szimbolizálja. A fehér ruha a menyasszonyi fátyollal együtt a védettség és meghittség iránti vágyat fejezik ki.
Koszorúslányok
A koszorúslányok eredeti funciója a megtévesztés volt, hogy díszes ruhájukban megtévesszék azokat, akik a menyasszonyt el akarták rabolni. Egy másik hiedelem szerint koszorúslányok csak helyi hajadonok lehettek, akik a menyasszony előtt felvonulva lehetőséget kaptak arra, hogy a figyelem középpontjába kerüljenek – és így férjet találjanak. Azért viseltek egyforma ruhát, hogy mindegyikük egyenlő eséllyel indulhasson.
Rizsszórás
Ázsiából eredő szokás. Általában a szertartások és/vagy gratulációk után a násznépnek kiosztott rizssel szórják meg az ifjú párt. A rizs gazdagságot, termékenységet, boldogságot jelképez.
Rózsaszirom szórás
Az oltárhoz vezető utat a koszorúslány(ok) vagy a virágszóró kislány(ok) rózsaszirommal hintik tele. Szintén a termékenység jelképe, akár csak a rizsszórás.
Valami régi, valami új, valami kék és valami köcslönkapott
Ezt a babonát szinte mindenki ismeri, azonban ez is, akár csak a dobócsokor Angliából származik. A menyasszonynak az esküvője napján viselnie kell:
Valami régi: ez általában ékszer az édesanyától, vagy a nagymamától kapott fátyol. A menyasszony hajadonéletét szimbolizálja.
Valami új: ez rendszerint a menyasszonyi ruha vagy fehérnemű, mely jelzi, hogy a menyasszony életében új fejezet kezdődik.
Valami kék: valamilyen kék kiegészítő, általában harisnyakötő. A kék a hűség színe és a tisztaság jelképe.
Valami kölcsönkapott: bármi lehet, amit család vagy barátok kölcsönöznek neki. A barátságot és a szerelmet jelképezi.

13 év

éve szolgálatban

sikeres esküvő